05.22-i adás - Szenior vízilabdázókkal

Létrehozta: admin (2013. május 17. )
Utolsó hozzászóló: admin (2013. május 17. )
Valahai olimpikonok, BEK győztesek, országos bajnokok. Itthoni és külföldi csapatokban játszottak. Ma is Európa bajnokságot, VB-t nyernek, kupagyőztesek – öregfiúként. De ma sem tudnak aludni, ha valaki gólt lő róluk, és ma is az uszoda az egyik otthonuk. Tessék megnézni, hány évesek – és milyen jó formában vannak – mondják róluk. A Nagy Generáció múltkori, Benczúr hotelbéli találkozóján válogatott szenior vízilabdázókat látott vendégül Mélykuti Ilona, ott rögzítettük a mai műsort. Dankó Attilával, Kercsmár Andrással, Kuncz Lászlóval, Magas Istvánnal és Solti Lászlóval beszélgetett. Először Kercsmár András magyarázta el, hányféle szenior csapat alakult, és miért sorolják ötven fölött is különböző korcsoportokba őket.
Első rész

1990-ben alakult meg a Szenior SE. Eleinte csak kevesen jártak le, de aztán egyre többen kaptak kedvet, s amikor már negyvenen lettek, eljött az ideje, hogy korosztályonként külön játszanak. S hogy mi jó benne? A mozgás örömén túl állandó a játék, egymás zrikálása, bosszantása. Mint Magas István mondja: azért persze öregszünk, minden paraméterében romlik a teljesítmény – kivéve a dumát. Az még talán javul is az évek múlásával. Mindezt persze megalapozza, hogy együtt nőttek fel, s máig tart a barátság. Azért persze van mire visszatekinteni: mindenkinek szép éremgyűjteménye van a hazai bajnokságokról, európa- és világbajnokságokról.

Második rész

 Van-e valamiféle szint, amit egy szeniornak teljesíteni kell, hogy komolyan vegyék? Nincs – mondják a résztvevők – az ember teljesítőképessége persze romlik, mindössze annyi a szabály, hogy komolyan kell venni, s akkor élvezetes, de nagyon. És mennyire durva a vízilabda? Csupán férfias, vagy ennél többre készüljön, aki vízbe száll? Mitől volt olyan jó a magyar vízilabda a beszélgetők idejében (is)? Mit tanultak annakidején azok, akik ma szeniorként játszanak? A megoldás egyszerű – mondják – ők a legnagyobbaktól tanulhattak, volt, akinek tíz edzője volt életében, s közülük nyolc olimpiai bajnok volt.

Harmadik rész

Változott-e az egymáshoz való viszonyuk amióta nem élesben, „csak” szeniorként játszanak egymással? Hogyne, sokkal jobb lett ­– mondják többen is. Vagy legalábbis sokkal többre értékelik ma a barátságot, mint fiatal versenyzőként.

Miközben a barátság mélyül, hogyan változik az erőnlét? Miért, hogy bár a különböző korosztályok együtt edzenek, de a szenior bajnokságon korcsoportok szerint küzdenek? Mennyit számít egy-két év? (Sokat.) A jelenlévők mennyire hajtják ki magukat? – A fittnesznél kicsit több, a versenysportnál kevesebb – hangzik a precíz megfogalmazás. És a pénz? Az bizony egyre kevesebb. Pedig a versenyek megszervezése, az utazás pénzbe kerül, de fogynak a szponzorok – még jó, hogy sok hajdani vízilabdás van ma olyan pozícióban, hogy tud segíteni. És a mai küzdelmek? Szerencsére hosszan lehet sorolni a közelmúlt nemzetközi sikereit, érmeit – vendégeink sorolják is.

Negyedik rész

És a privát életben? Ki egyetemi vezető, ki saját cégét irányítja – vendégeink ma már rég nem pólóval keresik a kenyerüket, de – nyilván nem függetlenül a vízben megtanult küzdő képességtől – mindenki sikeres civilként is. Jó-e a megszerzett keménység máshol is? Aki sokat sportolt, annak könnyebb-e leküzdeni a kríziseket? De mennyire! – mondják a hajdani vízilabdások, és sorolják is mindjárt azokat a személyes sorsfordulókat, betegségeket, amelyekben támaszkodhattak a megszerzett, megszokott keménységre, a versenyszellemre, kitartásra. Így hát bár ma a 60+ korcsoportban játszanak (s nyernek nemzetközi versenyeket), remélik, hogy lesz majd 70+ csapat is.

(Bujdos Magdolna fotói)