09.18-i adás - Kocsis Zoltánnal

Létrehozta: admin (2013. szeptember 05. )
Utolsó hozzászóló: admin (2013. szeptember 05. )
Tudja-e már messziről nézni önmagát az az ember, akin szeptember 20-án súlyos, életmentő műtétet hajtottak végre, és akinek gyors gyógyulását kivételes szerencseként értékelik az orvosok? Mit gondol, fokozza-e az élettel járó rizikót a tökéletességre törekvés? Abba tudja-e hagyni a hirtelen felindulásból való kiabálást a zenekarral, ha éppen egy tételt vagy egy futamot másképp szeretne hallani? Elfogadja-e, ha fia nem úgy játszik egy művet, mint ő? Hogyan gondolkodik ma az időről? Mit tervez a következő évadra, amelyet már összerakott, és amely tele lesz meglepetésekkel?
A Nagy generáció mai vendége Kocsis Zoltán karmester, zongoraművész, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.
A január 16-i adás ismétlése
Első rész, 10.06 perc

Kocsis ZoltánKocsis Zoltán hangja a ideiglenesen megváltozott. Tavaly szeptember 20-án megoperálták a szívét, mert egy súlyos betegségben, aortaszakadásban szenvedett. Azóta a kiabálást is beszüntette, viszonya a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral is pozitívan változott. A művész egy pécsi koncerten érezte először rosszul magát, majd utána még egy hétig dolgozott, amikor aztán kiderült, hogy azonnal meg kell operálni. Ma már tudja, hogy mindenkinek, aki ilyen stresszes munkát végez, ügyelnie kellene arra, hogy a vérnyomása rendben legyen. Különösen a férfiaknak. Az indulatot, ami kiugróan magas vérnyomáshoz vezethet, sok minden kiválthatja. Például egy nemtörődöm zenekar. A zenekari zenészség, mint a tunyaság melegágya. Ha valaki rájön, hogy mégsem lesz világhírű szólista, sokszor semmi sem motiválja arra, hogy igényes legyen.

Második rész, 12.50 perc

amelyben Kocsis Zoltán elmondja, hogy nagyon nagymértékben hibásnak érzi magát abban, hogy egy ilyen súlyos műtétnek kellett magát alávetnie. Az operáció előtt, amelyet a betegek 60%-a nem él túl, azt mondták: maga most szépen elalszik, és gyógyultan ébred. Kocsis Zoltán úgy gondolja, így is történt.  Ma ugyanazt az életet éli tovább, mint azelőtt, csak kisebb intenzitással, és igyekszik stabil életritmust kialakítani – ebédelni és sétálni is például.  Az idővel kapcsolatos fogalmai nem változtak a műtét óta. Lassabban is meg tudja valósítani azokat a terveit, amelyek sajnálatos módon maradtak volna félbe, ha elment volna ebből a világból – de úgy is teljes életművet hagyott volna maga után.

Harmadik rész, 10.33 perc

Kocsis Zoltán tizenöt éves fiával, Krisztiánnal és a Liszt Ferenc kamarazenekarral ad koncertet, ahol fia játssza Mozart A dúr zongoraversenyét. (K. 414). AKocsis Zoltán mozarti szemtelenség, fricskák benne vannak minden gyerekben, csak nem tárják úgy a nyilvánosság elé, mint Mozart. Apának és fiúnak nehéz együtt dolgoznia, mert komolyan, elfogultság nélkül tanítani csak idegen embert lehet. Mindig a fiúnak nehezebb –mondja Kocsis, mert az apa már valaki. Mozart zenéjével tanítani különösen nehéz, mert meg kell találni a muzsikában az isteni egyensúlyt, ugyanakkor a gegeket sem lehet kihagyni – fűzi hozzá a szakmai indokot. A versenyműnél mindig a szólista a főnök, így Kocsis Zoltán is – ahogy mondja – karmesterként csak kíséri a fiát.

Negyedik rész, 13.55 perc

Toleránsabb lett-e önmagával és a világgal a betegsége óta Kocsis Zoltán? Biztosan. Eddig a türelmetlenséget tartotta legszimpatikusabb vonásának, ma már az ellenkezőjét gondolja – bár szerinte a türelmetlenség volt az egyik hajtóerő abban is, hogy az amőbából ember lett. Szeptember 20-a, a műtét, éppen a hatvanadik életévében vágta ketté az életét. Megjátszhatná az idős mestert, de semmi kedve hozzá. Normálisan, természetesen szeretne megöregedni. Kellenek a rizikófaktorok, kell a stressz is, de kell az ellenőrzés is, ami eddig hiányzott, de mostantól nem marad el. Nem fog beállni századiknak olyan művek előadásába, amit már sokan játszanak jól. Azt szeretné felmérni, melyek azok a feladatok, amelyek csakis rá várnak.