2013.10.30-i adás Lantos Iván zenésszel és Kálmán Zsófia orvos-jogásszal
Létrehozta: admin (2013. október 30. )Utolsó hozzászóló: admin (2013. október 30. )
Kálmán Zsófia gyermekgyógyászt, orvos-jogászt már hallották a Nagy Generációban. Ma azért hívtam meg ismét, mert európai hírű, a halmozottan fogyatékos gyerekek fejlesztésével foglalkozó alapítványa, a Bliss Alapítvány egyre nehezebb, már működését veszélyeztető helyzetbe került, hasonlóan azokhoz az állami feladatot ellátó civil szervezetekhez, amelyek nem férnek be az új köznevelési törvény egyen-dobozaiba, komoly veszélybe került. Ha munkájuk ellehetetlenül, hol fejlődnek, tanulnak meg a világgal érintkezni azok a gyerekek, akik gondolkodni tudnak, de beszélni nem?
Először tehát Lantos Iván beszél. A múlttal kezdi, hogy a legendás Kolinda együttes alapítójaként miért is maradt a 80-as évek elején Franciaországban. Először csak egy évnek indult, de aztán bő két évtized lett belőle. Dolgozott Párizsban zenei vezetőként, majd – saját zenéjét keresve – a Transzilvánia Káposzta és más együttesekben. Évek, hangszerek (bőgő, duda és egyebek), műfajok (világzene, jazz) követték egymást, majd évekig egy faluban leginkább csak gyereket nevelt. Aztán ismét a zene Franciaországban és Afrikában.
Zenélés afrikaiakkal Párizsban, majd gyűjtőutak Gabonban. Zenék és kultúrák Afrikában és Európában. Miféle ideológiai, kulturális és valóságos utak vezettek egy dél-francia faluból Gabonon át vissza Magyarországra, itthon pedig a bugaci pusztára, egy tanyára? Ahogy Bugacon az élet valahol félúton van Franciaország és Gabon között, úgy Lantos Iván élete is valamiféle köztes lét: gazdálkodó is, zenész is. De persze nekünk fontosabb, hogy időnként koncerten, időnként lemezen azért hallhatjuk zenéjét. Többet róla: www.ivanlantos.com
Kálmán Zsófia, a Bliss alapítvány alapítója beszélt már ebben a műsorban
arról, hogy milyen feladatra szervezte meg azt a csoportot, amely a halmozottan hátrányos gyerekek fejlesztését, méltóbb élethez juttatását vállalta magára. Hogy milyen mintákat talált Kanadában és Európa fejlettebb országaiban, s hogy másfél évtized alatt milyen fejlődést látott Magyarországon. Ebben a részben megismételjük azokat a perceket, amikor elmesélte módszerüket, az, hogy hogyan lehet érintkezni, kommunikálni olyan gyerekekkel, akiknek elméje épp oly egészséges, mint bármelyikünké – de a magány börtönében élnek, mert meg betegségük/betegségeik megfosztották őket a hagyományos kommunikációs formáktól. Eszközök az egyszerű papírlaptól a számítógépig és a fej-egérig.