06.11-i adás - Magyar Évával

Létrehozta: admin (2014. június 12. )
Utolsó hozzászóló: admin (2014. június 12. )
Színésznek táncos, táncosnak színész – de ilyen kategória nincs Magyarországon. Külföldre kellett menni, hogy ki lehessen lépni a kalodából. Erre ráment saját társulata, a Sámánszínház, de, közel az ötvenhez, újra elkezdte felépíteni a pályáját – Angliában. Játszotta Capulet-nét a Royal Shakespeare Company-ben, Isoldát az angol Nemzeti Színházban, szerepelt filmekben, saját előadásokban. Nélkülözött, dolgozott és dolgozott. Nehezen élt, mert vér és fájdalom nélkül nem születik semmi. De megszületett. Az elmúlt éveit összesűrítő, egyszemélyes előadását hozta el Budapestre, a Katona József Színházba. Nyártól a Sohoban adja majd elő. A Nagy Generáció mai vendége Magyar Éva színész, rendező, táncos, koreográfus.
Első rész, 10.33 perc

Magyar Éva„Szeretek élni, szeretek tartással élni” – mondja Magyar Éva abban az előadásban, amit most Budapestre hozott. Tartás és fegyelem: mit gondol erről a színésznő, hol látja ennek hiányát a világban, s miért érzi úgy, hogy ezek a kivesző értékek egyre fájóbban hiányoznak. Milyen célokkal indult Magyar Éva itthon a szakmában? Zenész-táncos tanulmányok, játék Nyíregyházán, aztán a kaposvári évek, majd a Sámán Színház megalakítása.

Második rész, 12.09 perc

Mi mindent tanult Magyar Éva a Sámán Színház évei alatt? Mire jó egyáltalán a színház? Miért kell bele a fájdalom, a kínlódás? Aztán a váltás kényszere: az elfogyó levegő, a pénzhiány, a lehetőségek végletes beszűkülése miatt el kellett mennie. 49 éves korában felszámolta budapesti életét, s egy bőrönddel és kislányával nekiment a világnak. Az első, borzasztó nehéz évek Londonban, ahol eleinte még takarítói állást is nehéz volt találni. Aztán a befektetett munka lassan-lassan meghozza gyümölcsét: az első sikerek.

Harmadik rész, 10.36 perc

Mi mindent tanult Magyar Éva az első években? Hangképzés, mozgás, tánc, nyelv ­– a legnehezebb az volt, hogy akkor is felkeljen az ember minden reggel hatkor, amikor nincs hová menni. Apró munkák, köztük több hónapos szünetek, de közben azért születtek barátságok. Milyen, amikor az ember úgy érzi, hogy ennél lejjebb már nem lehet? Mit adhat, hogy valaki bízik a jövőben? első szerepek, az első, sikeres pályázatok saját produkcióra.

Nagyedik rész, 11.37 perc

Hogyan született a Marlene című előadás, amit most a Katona József Színházban láthatott először közönség, s amit nyáron Londonban játszik majd Magyar Éva? Mi a közös a címszereplő Marlene Dietrichben és az előadást egyedül bemutató Magyar Évában? Színésznő ötven fölött: mit követel tőle a világ Budapesten vagy Londonban, s mit követel a művész önmagától? Angliában minden színésznek van ügynöke: most már Magyar Évának is van. Mit remél ettől az új kapcsolattól, s mit remél attól, hogy nyáron a Sohoban fog játszani?