08.20-i adás az Ördögkatlan fesztivál helyszínének állandó lakóiról

Létrehozta: admin (2014. augusztus 20. )
Utolsó hozzászóló: admin (2014. augusztus 20. )
Mi történik négy faluval, ha évente egy hétre elözönli több tízezer fiatal egyetemista és ötvenes értelmiségi, akik már reggel hatkor sorszámokért tülekednek, hogy színházi előadásokon szorongjanak? Akik opera-beavatót hallgatnak a templomokban, akik hajlandók kilométereket gyalogolni a szőlőhegyen, hogy irodalmi beszélgetéseken vegyenek részt? Hogyan hat a hetedszerre megrendezett Ördögkatlan fesztivál a dél-baranyai falvak életére? Milyen problémákkal küzdenek ezek a települések az év többi napján? A Nagy Generáció most nem a fellépő művészekre vagy a közönségre volt kíváncsi, hanem azokra a helyiekre, akik kezdettől fogva segítették, értékelték, szerették ezt a négyszáz eseményt felvonultató összművészeti rendezvény- áradatot, amelynek jelszava: nem vagyunk normálisak! Arcok, portrék az augusztus elején lezajlott Ördögkatlan fesztivál helyszíneiről.
Első rész, 12.54 perc

ÖrdögkatlanKanász Imre géplakatosnak indult, aztán pedagógus lett, majd megalapította a nagyharsányi helytörténeti gyűjteményt, mert sajnálta veszni hagyni a falu értékeit. Az Ördögkatlan idején nagy a forgalom a gyűjteményben, a helyiek is leginkább akkor csodálkoznak rá, hogy ilyenük is van.  Kanász Imre pedig késő estig lelkesen mutogatta, hogy hol is volt a Nagyharsányi Csata, hol találták az első magyar pénzérmét, s hogy mennyi érdekes tárgyat, dokumentumot gyűjtött össze az évek alatt. Rendületlen tárlatvezetését az sem zavarta, amikor a kis múzeumtól ötven méterre rázendített egy ukrán-észt banda a Svjata Vatra.

Második rész, 12.45 perc

Díszlet vagy aktív közeg az Ördögkatlan fesztivál helyszíne, a négy baranyai falu? Bognár Csaba drámapedagógus évek óta dolgozik a helyi iskolában, nála jobban kevesen tudhatják, hogy az itt élő fiatalok milyen problémákkal küszködnek. Ezért aztán azt is látja, hogy ezeknek a gyerekeknek – meg persze a falu felnőttjeinek – milyen sokat jelent a fesztivál. Igazodási pontokat kapnak ilyenkor, érdekes dolgok történnek a faluban, s azt is érzik: rájuk is kíváncsiak. A beszélgetés után az Ördögkatlan visszatérő fellépőit hallhatják, a mindig nagy sikert arató Romungro Gipsy Band zenészeit.

Harmadik rész, 12.00 perc

Ez a rész zenével indul, hogy önök is belekóstolhassanak az Ördögkatlan fesztivál egyik legnagyobb világzenei sikerébe, a The Summer Rebellion, két őrült belga: egy tangóharmonikás zseni és egy dobos énekes zenéjébe.
 A zene után egy olyan emberrel ismerkedhetnek meg, aki az első alkalomtól kezdve támogatója az Ördögkatlan fesztiválnak. Gyönyörű dombtetőn áll a Vylyan szőlőbirtok és pincészet központja, amely Vylyan teraszként koncertek, irodalmi viták helyszíne volt öt napon át. . Tulajdonosa, Debreczeni Mónika az elmúlt évek nehézségeiről és kihívásairó, valamint a Vylyan Pincészet művészetet támogató elkötelezettségéről beszél.

Negyedik rész, 12.54 perc

A mai adás utolsó részében még megtudhatnak egyet-mást egy borászat korántsem kockázatmentes életéről, majd a Beremenden felállított Megbékélés Kápolnájához invitáljuk önöket. A kápolnát a délszláv háború során Beremendre érkezett, s ott vendégszerető fogadtatást talált horvátok kezdeményezésére és adományaiból építették, hogy a háború borzalmaira figyelmeztesse az embereket. Az Ördögkatlan fesztivál egyik fő eseménye Beethoven IX. szimfóniája volt, amit majd’ száz zenész és énekes: a Dohnányi zenekar és az A la carte kórus adott elő, Dinnyés Dániel vezényletével. A csillagos ég alatt a több ezer fős közönség tornatermi padokon, szalmabálákon, pokrócokon ülve, fekve, elheverve hallgatta a zenét. A két beremendi lokálpatrióta, Vértes Árpád és Csóka István még a koncert előtt mesélt arról, miért is épült a kápolna.