10.01-i adás a Párizsban élő újságíró-filmrendezővel, Kőrösi Zsuzsával

Létrehozta: admin (2014. október 01. )
Utolsó hozzászóló: admin (2014. október 01. )
1973-ban, ötödéves korában kirúgták az egyetemről, mert tiltakozott az abortusztörvény szigorítása ellen, és mert szót emelt a nők önrendelkezési jogáért. 40 éve Párizsban él, újságíró, dokumentumfilm-rendező, emberjogi aktivista. Miért készített most éppen a magyarországi bolgárkertészekel filmet Körösi Zsuzsa?
Másink témánk: mi történik egy Testébresztő Fesztiválon, amelynek ötlete többek között Sinkovits Lászlótól, a Szabadidő Szövetség alapító tagjától származik?
Első rész, 10.33 perc

Kőrösi ZsuzsaMilyen volt a 70-es években az ellenzéki lét? Hogyan született meg 1973-ban egy petíció az abortusz ügyében, s hogyan tudtak másfélezer támogató aláírást gyűjteni? Aminek persze nem az lett a következménye, hogy az Országgyűlés tárgyalt a dologról, hanem az, hogy Kőrösi Zsuzsát nem csak kirúgták az egyetemről, hanem örökre ki is tiltották az összes magyarországi felsőoktatási intézményből. Az igazi csalódás azonban nem a durva retorzió volt, hanem az, hogy egyedül maradt: volt barátai is megtagadták. Ezért döntött úgy, hogy elmegy, ettől érezte úgy, hogy Magyarországon nincs helye.

Második rész, 13.45 perc

Kőrösi Zsuzsa a csalódások után kivándorló útlevélért folyamodott, s mivel Franciaországtól kapott befogadó nyilatkozatot, hát oda férjével oda ment. Ott eleinte a nehézségekkel küzdött: beiratkozott az egyetemre, nyelvet tanult. Otthont azonban csak akkor érezte magát Párizsban, amikor egy kétéves amerikai ösztöndíj után visszament oda. Tudósította a Szabad Európa rádiót, foglalkozott színházzal, végül állami alkalmazott lett (angolt tanít egy egyetemen), de közben már filmezett. Készített filmet Nagy Imréről és Kádár Jánosról és forgatott Fejtő Ferenccel.

Harmadik rész, 11.10 perc

Kőrösi a piacon forgat2007-ben egy alternatív Tour de France versenyről készített dokumentumfilmet, amely Franciaországnak egy olyan arcát mutatta meg, amelyet nemigen ismernek: a jövőre készülő, biogazdaságot alapító, alternatív energiát hasznosító emberek és gazdaságok között kerekeznek a doppingot nem használó versenyzők. Talán ez a film indította el Kőrösi Zsuzsát azon az úton, amelynek eredménye egy Magyarországon, kertészetekben forgatott film lett, a Nehogy az ördög ülve találjon! Ez a film a városi kertészetről, az önellátási kísérletekről szól, s holnap, október 2-án mutatják be Budapesten.

A film megtekinthető a vimeo filmmegosztó portálon két változatban is.

A magyar nyelvű, eredeti változat ezen a linken érhető el (http://lesfilmsdureveil.free.fr/nehogy-az-ordog.html)

Negyedik rész, 10.47 perc

Hogy kik vettek részt ma Cegléden a Testébresztő Fesztiválon? Egyáltalán: mi az a testébresztés? Sinkovits László a Magyar Szabadidősport Szövetség alapító tagja beszél erről, s arról, hogy milyen fontos lenne a heti három-öt alkalommal végzett, megizzasztó tevékenység. Honnan tudhatják meg az emberek, hogy az ő korukban mi a kötelező, s mi a megengedett határ? Keringés, tüdőkapacitás, csontok rugalmassága – honnan tudjuk, hogy milyen határok között kell és szabad mozognunk? A legnehezebb dolog a motiváció: hogy örömmel, s ne kínlódva, fogcsikorgatva mozogjunk. Amihez persze jó lenne sok pozitív, vonzó példa, s sok hely, ahová elmehetünk focizni, kosarazni, úszni.