01.14-i adás Földet körbe vitorlázó Koczka Teréziával

Létrehozta: admin (2015. január 14. )
Utolsó hozzászóló: admin (2015. január 14. )
Koczka Terézia két és fél éve, 2012. májusában volt a Nagy Generáció vendége. Akkor az életkorunkkal járó változásokról és a szakmájáról beszélgettünk. És arról, hogy egy világkörüli vitorlásútra készült, amivel hatvanadik születésnapját kívánta megünnepelni. A Nagy Generáció mai adásának első felében megismételjük ezt a régi interjút, a műsor második részében pedig – hiszen azóta tényleg körbevitorlázta a Földet – erről az útról beszélgetünk.
Első rész, 13.05 perc

Koczka TeréziaKoczka Terézia - aki amúgy nagyvállalatok vezetőinek ad tanácsokat – úgy döntött, hogy hatvanadik születésnapját azzal teszi emlékezetessé, hogy részt vesz egy világ körüli vitorlásúton. Hogyan születnek döntéseink? Ötven fölött annyi minden változik életünkben. Meg kell tanulnunk a folyamatos válság-menedzselést? A szakember szerint jobban járunk, ha másképp fogjuk fel az egészet, ha az eseményeket változásnak tekintjük, s inkább arra trenírozunk, hogy hogyan tudjuk minél inkább saját hasznunkra fordítani ezeket a változásokat.

Második rész, 9.49 perc

Koczka Terézia igazán hosszú távra tervez: már húsz évvel ezelőtt eldöntötte, hogy hatvanadik születésnapja tiszteletére/örömére körbehajózza a Földet. Csak azt nem tudta még akkor, hogy egy luxus-óceánjárón vagy egy vitorlás hajón. Aztán – szerencsés véletlenek sorozatával – rátalált arra, amiről azt gondolja: ez a neki való. Vitorlás-flotta, 11 hónapnyi út, a hajón egy profi kapitány és 17, változatos tudású segítő. aztán majd lesz valahogy. Mert ez a lényeg: nem kell mindent előre tudni, felcímkézni. Csak egyben biztos: jó és szép lesz. És hogy fantasztikus lesz áthajózni a Golden Gate híd alatt.

Harmadik rész, 12.45 perc

Koczka TeriÉs akkor kezdődjék az utazás! A kaland, amely majd’ egy évig tartott, a amely nem csak beváltotta, hanem túl is szárnyalta a várakozást. Az út, amely megváltoztatta az utazó életét. Nem mintha könnyű lett volna. Eleinte kínlódás volt: problémák a csapattal, a rangsorral, a szokatlan, spártai körülményekkel, ahol még az ágyakon is két-két ember osztozott. Viszont olyan élményeket adott (például a győzelem érzését), amely mindent megért. Mit tehet a hajón, aki nem olyan erős, mint a fiatal fiúk, de felfedezi magában a sütés-főzés tehetségét? Hogyan alakul az összezártságban a közösség? S hogyan lehet legalább időnkén megteremteni a magánélet látszatát?

Negyedik rész, 9.53 perc

Koczka TeriEgy ilyen hosszú hajóút persze nem csak kellemes élményekből áll. Milyen válságokat kellett megoldani? Mit csinálnak az emberek a hatalmas szélben, s mit kezdjen, aki tengeribeteg, s nem használ a gyógyszer sem? Milyen érzés a végtelen óceán látványa nappal, s a csillagos ég éjjel? Milyen, amikor a Göncölt felváltja a Dél Keresztje? Milyenek voltak a kikötők – és milyen érzés volt, amikor tényleg áthajózott a Golden Gate alatt?