02.11-i adás Szepes Erika íróval, irodalomtörténésszel

Gyermekkoromban két istenem volt, apám, s magyartanárom – magyarázza Szepes Erika vonzódását az irodalomhoz, s egyben novellái gyakori témaválasztását. De persze rajtuk kívül is voltak meghatározó személyiségek, tanárok, „húzó emberek”, akik istenként határozták meg életét, pályáját. Élet, szerelem, kapcsolatok – hogyan alakítja a döntéseket az erkölcs, s hogyan alakítja aztán a megszülető alkotást?

Hogyan lett az olvasó emberből író? Hogyan segítette hozzá Szepes Erikát egy véletlen, hogy megismerje akkor már nem élő apját, apja hozzá fűződő, soha ki nem mutatott szeretetét?
A novellista után az irodalomtörténész: hogyan született a két tucatnyi szakkönyvből az első, a Szerdahelyi Istvánnal közösen írt Verstan, ez az előzmények nélküli, a maga nemében egyedülálló könyv, amelyben összegyűjtötték a világon használt verselési formákat. Ez 1981-ben jelent meg, s utána már egymás után jöttek azok a könyvek, amelyeket ma is naponta használnak a magyartanárok.

Költő és verselemző a nyelv fogságában. Hogyan lehet tanítani egyetemistákat verselemzésre és költészetre? Mennyiben segít, ha a diákok maguk is írnak verseket? (Nagyon).
És hogy hogyan kezd neki a verselemzésnek a szakember? Mindjárt be is mutatja! „Üres parton üres csónak…”- mondja Mélykuti Ilona Weöres Sándor versét, Szepes Erika pedig bemutatót tart abból, ő mi mindent hall ebben a négy sorban.

Szepes Erika sokáig az ELTE tanára volt, most a Zeneművészeti Egyetem doktori iskoláján tanít. Ez csak első pillanatban hangzik furcsának ­– kapcsolata a zenével, az intézménnyel nagyon régi. Valaha jelentkezett oda diáknak, de nem vették fel. Jó érzés ma ott tanítani, ahol ifjú korának „húzó emberei”, istenei tanítottak, tanítanak. Az életút persze kacskaringós volt: kiadó, egyetemek sorjáznak a történetben, de ma boldognak érzi magát, szervezi, vezeti a Nagy Lajos irodalmi-művészeti társaságot, ahová nem csacsogni, hanem közösen dolgozni, köteteket szerkeszteni-összeállítani járnak.