03.11-i adás Ámon Bettivel és Szelestey Lajossal

Létrehozta: admin (2015. március 11. )
Utolsó hozzászóló: admin (2015. március 11. )
A Klubrádió túlélési gyakorlatának fordított napján két kollégámat kértem beszélgetésre. A műsor első felében Ámon Bettit hallhatják, aki kultúrmunkás, önkéntes jazz véradó, civil szervezetek eseményeinek rendszeres moderátora, és egyszer egy konferálás kedvéért 4000 méter magasból kiugrott egy repülőből. A műsor második felében a külpolitikai szakértő Szelestey Lajos jön, aki évekig dolgozott bécsi tudósítóként, volt sajtóattasé Londonban, majd külügyesként 2009-ben az év szóvivője lett, mostanság pedig reggelenként a világsajtó Magyarországról írott cikkeit foglalja össze Önöknek.
Első rész, 10.58 perc

Ámon BettiHogy mit tapasztal az ember szabadesés közben? Hihetetlen élmény – mondja Ámon Betti, aki elmeséli, hogy kétszer élte át eddig ezt a kalandot, s hogy azért kereste a lehetőséget, mert akkoriban olyan emberekkel készített riportot a Duna Televízióban, akik maguk is a teljesítőképesség határait feszegették – mint például a Földet egyedül körülvitorlázó Fa Nándor, vagy az az ember, aki megjárta a világ legmélyebb barlangját. A szabadesés lélegzetelállító élménye után egy közel sem ennyire boldog „szabadesés” története: A Duna TV akkori társaságának szélnek eresztése.

Második rész, 13.05 perc

Ma is nyerni indulunk – mondja a Nagy Generáció szignálja. Ámon Bettinek igazán erre volt szüksége, amikor a Duna TV főszerkesztőjeként megkapta felmondólevelét. Eleinte még jópofa volt a szabadság, de aztán még jobban estek a telefonok, amikor dolgozni hívták. Így lett a Zsidó Nyári Fesztivál programszervezője, művészek kommunikációs tanácsadója, s a Klubrádió Örömzene című műsorának szerkesztője.
És hogy mi az a GPSZ? Ez egy kommunikációval foglalkozó nőket tömörítő szervezet neve, a Gondolkodó Pártatlanok Szövetsége, amely fórumokat szervez a társadalmat foglalkoztató kérdésekről. Mert a társadalmi szerepvállalás fontos: Ezért látjuk Ámon Bettit oly sok tüntetésen – hol a sokaság között, hol a színpadon.

Harmadik rész, 10.12 perc

Szelestey LajosA műsor második részének vendége Szelestey Lajos, aki manapság reggelente a külföldi lapok Magyarországról szóló cikkeit szemlézi a Klubrádió hallgatóinak, de aki volt a Magyar Rádió bécsi tudósítója, de volt sajtóattasé is Londonban. Mi mindenre jó a külszolgálat? Mihez jutottak hozzá ezek az emberek a rendszerváltás előtt (s milyen áron), s miért hasonlít ehhez a mai helyzet? Miért volt érdemes a nyolcvanas években a Fradiban kajakozni annak, aki Bécsbe akart menni diplomataképzőbe? És miért jó, ha külszolgálata alatt sem hagyja abba a kajakozást? Miben hasonlít, s miben különbözik Bécs Budapesttől?

Negyedik rész, 11.09 perc

Milyen (volt) a sajtóattasé élete Londonban? Milyennek látta a nőket? Milyen volt megszokni a kötelező öltöny-nyakkendő viseletet? Hogyan viselkednek az angolok munkaidőben, s hogyan este, a Sohóban? London után Budapest: Szelestey Lajos, mint a Külügyminisztérium szóvivője. Hogy „jól vitte a szót”, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben őt választották az Év Szóvivőjévé. Ebben a munkában persze nem kis segítséget jelentett a több évtizedes újságírói múlt. Ami most is jól jön, hiszen 2010-ben egy perc alatt dobták ki a Külügyből. Amit ma már – látva az intézmény mai állapotát – már egyáltalán nem bán.