04.08-i adás Demel Eszter zenepedagógussal

Létrehozta: admin (2015. április 08. )
Utolsó hozzászóló: admin (2015. április 08. )
Ha megszerettetjük velük a zenét, mindent meg lehet nekik tanítani – állítja a műsor vendége. És hogy hogyan tudja a zenepedagógus fejleszteni a személyiséget? Demel Eszter, a hazai zenepedagógia egyik kiemelkedő alakja, Kokas Klára módszerének egyik továbbvivője és tanítója beszél erről, aki több évtizede szinte minden hazai és több nemzetközi versenyt is megnyer diákjaiból álló zenekarával.
Első rész, 11.04 perc

Demel Eszter– Énekeld el a nevedet – kéri Demel Eszter a főszereplőtől Almási Tamás most bemutatott, Tititácímű, a Snétberger tehetségkutató programról szóló dokumentumfilmjében. A stúdióban aztán most azt is elmeséli, hogy miért jó néha énekelve beszélni, s hogy milyen is volt a mélyszegénységben élő, tehetséges fiatalokkal dolgozni. Hogy mit pótolhat, s mit nem a program néhány hete.


Második rész, 13.26 perc

Ez a rész zenével kezdődik: Bartók Béla Este a székelyeknél című művének egy részletét Demel Eszter mostani zenekara, a Gárdonyi Zoltán zenekar játszotta. A zenekarvezető pedig elmeséli, hogy milyen volt Kokas Klárától tanulni, és hogy mit is jelent a Kokas-pedagógia, amelyben a pedagógus és növendéke között nem a hagyományos tanár-növendék viszony működik.

Harmadik rész, 11.44 perc

Ismét zene: Csajkovszkij Diótörő szvitjének egy részletét természetesen Demel Eszter veszprémi zenekara adja elő. A tanárnő pedig arról beszél, hogyan is telnek a zenetanulás mindennapjai. És hogy miért tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy a gyerekek megtapasztalják, mennyi örömet adhat a művészet, a zene.

Negyedik rész, 11.19 perc

Demel Eszter pedagógusi léte nem csak a tanórákra korlátozódik. Rendszeresen viszi táborozni gyerekeit, ahol egyáltalán nem könnyű rávenni őket, hogy szakadjanak ki abból az agresszív közegből, ami mindennapjaikat övezi. Mit tehet – és szerinte mit kell tennie a tanárnak ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne csak a vonót húzzák szépen, hanem megtanulják egymást elfogadni és tisztelni? Aki pedig végighallgatja a műsort, megtudja, hogy milyen ajándékot hozott a zenepedagógus Demel Eszter Mélykuti Ilonának.