01.13-i adás Jerger Krisztina művészettörténésszel

Létrehozta: admin (2016. január 13. )
Utolsó hozzászóló: admin (2016. január 13. )
Számos életmű- és összefoglaló kiállítás kurátora, rendezője itthon és külföldön, volt már egyetemi szakdolgozat témája is. Kultúrdiplomataként a Varsói Magyar Intézetben dolgozott – nem véletlenül, hiszen édesanyja lengyel volt. Vajon az ő életműve kinek a fejében, emlékezetében áll össze? Írnak-e róla tanulmányt, monográfiát – vagy egyszerűen az a sok ezer kiállítás-látogató, laikus és szakember őrzi ízlésében, élményeiben a meg nem fogalmazható nyomokat? A Nagy Generáció vendége ma egy műfajteremtő művészettörténész: Jerger Krisztina.
Első rész, 9.30 perc

Jerger KrisztinaAmióta csak kiállításokat rendez (és ennek már közel negyven éve), Jerger Krisztina tevékenysége mindig valamiféle kiállás volt. Kiállás művészekért, művekért, ötletekért, irányzatokért. Hogy 1977-ben úgy kezdte meg a Műcsarnokban tevékenységét, ahogy addig Magyarországon senki, az annak (is) köszönhető, hogy a hetvenes években, Lengyelországban tanulhatott művészettörténetet, s a lengyel egyetem olyan megközelítéseket, szemléletet, módszereket tanított, amilyeneket akkoriban itthon nem ismertek.

Második rész, 12.54 perc

A hetvenes években, a Műcsarnokban futószalagon készültek a kiállítások, a koncepció abban merült ki, hogy egyenlő távolságra akasszuk a képeket a falra – mesél az indulás éveiről Jerger Krisztina, aki egy Székely Vera alkotásait bemutató tárlattal kapott először lehetőséget, hogy megmutassa, mit tud. A lehetőséggel aztán élt is: róla, a kiállítás formájáról legalább annyit írtak, mint a művészről. Installáció, fények, a tér tördelése – egy kiállítás kurátora sok hónapot dolgozik azért, hogy a látogató akár egyetlen óra alatt is ráérezhessen arra, amiért ő a kiállítást létrehozta. Nem véletlen, hogy az első tárlat után már a művészek keresték, mert vele akartak dolgozni. Az újfajta megközelítések aztán más meghívásokat is hoztak, a képzőművészet szerelmese így rendezett kiállítást etruszk kincsekből a Szépművészetiben, vagy szőnyegekből a Néprajzi Múzeumban.

Harmadik rész, 14.45 perc

Induljatok el ezen a folyosón. Egy picit még világos lesz, aztán átléptek egy függönyön, ahol már vár a vezetőtők – Jerger Krisztinát először egy felvételről halljuk. ezekkel a szavakkal indította útnak 1995-ben a Palme házban megrendezett Láthatatlan kiállítás látogatóit. Ma is megilletődve beszél arról, milyen fontos tett volt, hogy a látókat megismertették a vakok világával, hogy milyen sok embernek adott az egyórai, teljes sötétben tartott „tárlatvezetés” életre szóló élményt. Ehhez fogható katarzist talán csak azok éltek át, akik a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont megnyitójára készített kiállítását nézték végig.

Negyedik rész, 8.53 perc

Jerger Krisztina Lengyelországban tanulta a művészettörténetet, majd 2005-ben visszatért Varsóba, hogy mint az ottani Magyar Intézet igazgatóhelyettese képviselje, megismertesse a lengyelekkel a magyar kultúrát. Ma is lelkesen beszél arról, hogy hogyan sikerült elvarázsolni a varsóiakat, s igazi európai hellyé tenni a Magyar Intézetet. És aztán szomorúan beszél arról, hogy ez már a múlt, mert az elmúlt öt évben lepusztult, unalmas és érdektelen lett a hely, amit annyi munkával létrehoztak Varsóban – mint ahogy egyre szürkébb és érdektelenebb lett hajdani munkahelye, a Műcsarnok is.