06.08-i adás Zahora Mária dramaturggal, borásszal

Létrehozta: admin (2016. június 08. )
Utolsó hozzászóló: admin (2016. június 08. )
Egyik első munkájaként felére kellett húznia a III. Richárdot – aztán a TV-filmből nemzetközi siker lett. Évtizedekig forgatókönyvíróként és dramaturgként dolgozott a Magyar Televízióban, számos olyan produkció részese volt, amelyek fesztiválokon is díjakat nyertek. Ma már úgy gondolja, hogy az ember egy idő után váltson, keressen újat, mert a szakmájában is nagyon magára marad. Egy pálya íve az Indul a bakterház-tól a Cserszegi fűszeres-ig. A Nagy Generáció vendége Zahora Mária dramaturg, forgatókönyvíró, borász.
Első rész, 09.34 perc

Zahora MáriaNégy év gyakornokoskodás után 1974-ben készült el Zahora Mária első olyan filmje, amelyben dramaturgként ki is írták a nevét. Máig emlékszik, milyen büszkeség volt ez.  Fehér György volt a rendező, a III. Richárd főbb szerepeit Haumann, Latinovits játszotta. Hogyan tanulta a szakmát? Milyen volt akkoriban a Magyar Televízió? S milyen volt együtt dolgozni olyan írókkal, mint Páskándi Géza, Hubay Miklós vagy Száraz György?

Második rész, 12.21 perc

Még mindig a televíziózás hőskora, s az igazi, nagy siker, az Indul a bakterház. Amiről persze csak visszatekintve tudjuk, hogy hatalmas siker volt – a TV vezetői annyira nem bíztak az ötletben, hogy az ifjú dramaturgnak erkölcsi és anyagi felelősséget kellett vállalnia. Hogyan lett 1986-ban az akkor már sikeres dramaturg az MSZMP KB munkatársa, ottani TV-referens? Mit látott, tapasztalt ott szerződése három éve alatt, amiért máig sem bánja az ott eltöltött időt?

Harmadik rész, 11.09 perc

Zahora Mária pártközpontos szerződése a rendszerváltás évében járt le, s ő – előzetes megállapodásuknak megfelelően – visszakerült a Televízió ifjúsági- és gyermek-dramaturgiájának élére. Kissé furcsán néztek rá, de végül még tíz éven át dolgozhatott a tévében, tíz éven át csinálhatta, amit a legjobban szeretett: a szakmát. Aztán elküldték. Jött másfél év, amikor szerkesztő-riporterként a váci városi televízióban dolgozott, s közben persze próbálkozott, hogy visszamehessen. Aztán visszavették, de az archívumba dugták, ahol mások műsorait kellett leírnia. S bár közben is készített műsort, a levegő egyre fogyott körülötte. 

Negyedik rész, 11.25 perc

A műsor utolsó negyede egy nagy váltással kezdődik. Ebben a részben azt meséli el Zahora Mária, hogy 1992-ben hogyan lett egy 5 hektáros szőlőbirtok tulajdonosa, s hogy 2006-ban hogyan lett a dramaturgból borász. Mi mindent kellett megtanulni? Kitől lehetett segítséget kérni? Menyire kellett átalakítani az életét, hiszen a dramaturg hajnali négykor feküdt le aludni – a mostani borász viszont akkor kel fel.