06.22-i adás Litván Györgyné Gál Éva történésszel

Létrehozta: admin (2016. június 23. )
Utolsó hozzászóló: admin (2016. június 23. )
Ha rossz kedve van, úgy érzi, hogy hiábavaló volt küzdelmük egy életen át, fölöslegesek voltak a börtönévek, értelmetlen a hit egy szabadabb világban. Mégsem csak irodalommal és zenehallgatással tölti az idejét. Három évvel ezelőtt megjelent Lejáratás és bomlasztás című kötete tudósok sorsán keresztül mutatja be az ötvenes évek magyar titkosszolgálatának működését. A Nagy Generáció vendége Litván Györgyné Gál Éva történész.
Első rész, 11.26 perc

Az Államvédelmi Hatóság emberei feljegyezték, hogy „Litván György, felesége és két gyermekük 1958. május 4-én 10 óra ötven perckor bementek az Állatkertbe, ahol frissítőt és perecet vásároltak és az állatokat nézegették.” A megfigyelés persze azért „járt” a Litván családnak, mert 56-ban mindketten részt vettek a Petőfi Kör rendezvényein, mindketten tenni is akartak egy szabadabb, élhetőbb világért. Hogyan, s miért ítélték el végül Litvánt hat évre, s milyen életet élhetett közben felesége és gyermeke?

Második rész, 13.10 perc

Hogyan, s miért kezdte el a várostörténész Gál Éva a Történeti Levéltárban az ötvenes évek iratait kutatni? Először csak a személyes érdeklődés vezette: a férje, Litván György elleni nyomozás, majd a tárgyalás körülményeit próbálta minél jobban megismerni. Hogyan lett a kutatás része az életének? Milyen körülmények között juthatott vagy nem juthatott) adatokhoz? Hogyan titkosítottak vagy semmisítettek meg a rendszerváltás után is dossziékat, s hogyan használta az új hatalom is a régi besúgókat és a régi módszereket?

Harmadik rész, 13.20 perc

Az ötvenes-hatvanas évek belbiztonsági iratait, a beszervezések dokumentumait olvasva egyre biztosabb meggyőződése lett Litván Györgyné Gál Évának, hogy a saját kíváncsiságát kielégíteni akaró kutatás eredményeit meg kell osztania másokkal. Már csak azért is, mert az iratokból kiderült, hogy a hatóság több esetben is olyan sikeresen rágalmazott meg tudósokat azzal, hogy besúgó, hogy még barátai, családja is elhitte. Így járt például Szalai Sándor szociológus is. Szilárd Leó esete más: őt nem beszervezni, hanem hazacsábítani akarták, remélve, hogy a híres tudóst a politikai rendszer fényezésére használhatják.

Negyedik rész, 09.27 perc

Híresebb rendszerkritikusok lejáratásával később is kísérletezett a rendszer – meséli Gál Éva, aki könyvében Eörsi István példáját is leírja. Eörsit azzal akarták diszkreditálni, hogy egy, még fiatal korában írt, Rákosit dicsőítő versét terjesztették el – remélve, hogy a költőtől elfordulnak majd barátai.
A könyv után Litván és Soros György barátságáról, kapcsolatáról beszél a történész özvegye, arról, hogyan vezetett a két ember barátsága a nyolcvanas években a Soros Alapítvány létrehozásához és működéséhez.