06.29-i adás Kovács Gerzson Péter koreográfussal, az Ördögkatlan Fesztivál idei díszvendégével

– Nem tudom, hogy mit kell csinálnia egy díszvendégnek, mert még sosem voltam – mondja Kovács Gerzson Péter, aki azért nagyon készül idén is az Ördögkatlan Fesztiválra, mert szerinte az a legjobbak között van. Nem kapta még el a gépszíj, s a legjobb dolgok történnek ott meg a fesztivál sűrített néhány napja alatt. Mennyiben más ott játszani, mint a hagyományos előadóhelyeken? Milyen sajátos atmoszférája van az Ördögkatlannak? Miért nem táncol már Kovács Gerzson Péter, s miért vannak, akik nem hagyják abba időben?

Furcsa zene szól – Kovács Bankett című koreográfiájának zenéje. Miért szereti a koreográfus a több rétegű, sok dologra asszociáló zenéket? Miért tartja rajzfilmszerűen leegyszerűsítettnek az önmagát „tudományos hagyományőrzőnek” tartó revü-néptáncot? Mi foglalkoztatja ma Kovács Gerzson Pétert, s mit játszik majd a Transdance az Ördögkatlan Fesztiválon? „Mindkét darab, a Deja vu és a Menetfény is azt mutatja, hogyan csapódnak le bennem a társadalomban látott jelenségek, a viselkedésmódok” – mondja a koreográfus-rendező, aki elmeséli, hol, s hogyan élte meg a rendszerváltást, s hogy mit várt ő akkor attól.

Hogyan alakult Kovács Gerzson Péter pályája itthon, a rendszerváltás után? Mit nem akart elfogadni, s hogyan találta ki a Transdance-t, amelyben tulajdonképpen ő maga az egyetlen állandó, viszont mindig hív magához társakat? Miért végtelenül kiszolgáltatott a kortárs tánc, s hogyan lavírozik évtizedek óta ezeken a vizeken Kovács? Miféle szervezetekben próbálja segíteni akis, független csoportosulásokat, s milyen sikerrel?

Vissza az Ördögkatlanban játszott két előadáshoz: ha a Deja vu a csalódásról szól, akkor a másik bemutató, a Menetfény az örök keresésről, a léttechnikáról, a boldogság módozatairól. Hogyan készülnek ezek az előadások? Mekkora teret kap bennük a ráció, s mekkorát az intuíció? Hogyan változott az évek alatt a koreográfus elképzelése az időről, s elfogad-e ma tanácsot bárkitől is?