Klubrádió, augusztus 22-i adás

Létrehozta: admin (2012. augusztus 23. )
Utolsó hozzászóló: danzsu (2012. szeptember 11. )
Segély a léleknek – ki szóban, ki zenében.
15 éve működik a DélUtán Alapítvány anonim telefonos lelki segélyszolgálat. Először a 60, majd a 45 , végül a 25 év fölöttiek számára, vagyis most már mindenkinek. Játékklubokat működtetnek, számítógépes tanfolyamokat tartanak, ingyenes jogsegélyszolgálattal segítenek az itt dolgozó önkéntesek – amíg lehet. Mekkora teher egy beszélgetés? Lehet-e valóban segíteni? Mennyire vagyunk egyedül ebben a 10 milliós tömegben – erről szól a mai műsor első fele. Utána megszólal a Nagy Generáció ideiglenes, mai napra összeállt szalon- és kávéházi zenész szekciója. előbb egy énekesnő, aki 25 év külföld után keresi itthon a helyét, és egy szórakoztató zongorista, aki bejárta már a világot, de újra és újra hazajön, hogy itt is játszhasson.
Első rész, 12.06 perc
06 80-200-866 – ezen az ingyenes számon minden este 6-tól 9-ig hívhatják a DélUtán Alapítvány vonalát. Beszélgethetnek telefonon, chatelhetnek, írhatnak e-mailt azok, akiknek nincs kivel megbeszélniük az életüket, akiket nem hallgat meg más. Az ország minden részéből érkező hívásokat önkéntesek fogadják. Az elmúlt 15 évben több tízezerszer vették fel a telefont. Székely Edith, a DélUtán Alapítvány elnöke, Vida Szabolcs szakmai irányító és Angyalossy Éva önkéntes arról beszél, hogy ebben az egész világon egyedülálló szervezetben 52 önkéntes dolgozik. S arról, hogy mi mindent tanul meg a világról az, aki meghallgat másokat.
Második rész, 12.35 perc
„Az sem baj, ha valaki 15 percen keresztül csak sír! Nem az a fontos, hogy a telefonáló meghallgassa, amit mi mondunk, hanem hogy legyen, aki őt meghallgatja. Nem küldjük őket sehová, nem mondjuk meg, „hol rontották el” – próbálunk velük együtt gondolkodni.” Sajnos az elmúlt évek gazdasági válsága, s az abból adódó állandó nyomás és kiszolgáltatottság nagyon érződik a beszélgetéseken. Egyre többen fontolgatják az öngyilkosságot, s vannak, akik meg is kísérlik. Az önkéntesek talán legnehezebb feladata annak feldolgozása, amikor egy rendszeres telefonáló elmarad. A válság egyébként az Alapítványt sem kíméli: már tartalékaikat élik fel, s egyre fenyegetőbb a veszély, hogy támogatás híján abba kell hagyniuk a munkát.
Az Alapítvány honlapja: http://www.delutan.hu/
Harmadik rész, 13.44 perc
A Nagy Generáció mai napra összeállt könnyűzenész szekciója következik. Először egy énekesnő, aki 25 évig szórakoztatta közönségét, sikereket aratott Dániában, Tenerifén és a világ más országaiban, majd hazajött. Portálunkon a Sing-song nevet választotta, s a műsorban is ezt használja, mert úgy döntött, hogy igazi nevét majd csak akkor mondja, ha itthon is tud énekelni. Sing-song beszél az itthoni indulásról, arról, hogy mit visz fizikai és lelki poggyászában, aki negyed évszázadon át folyamatosan költözik. 25 év külföldön: állandó kihívás, megújulás, újrakezdés. És a legnehezebb: újrakezdés itthon. Kudarc kudarc hátán, de nem adja fel: biztos benne, hogy fog még ő itthon énekelni.
Nagyadik rész, 10.54 perc
Jan Sterna svéd- finn- és magyar állampolgár Kerényi Jánosnak született. Ma Svédországban él, üzletember és zongorista. De nem zeneművész: névjegyén az áll – szórakoztató zongorista. A világban számára a hotelek, éttermek, presszók a tájékozódási pontok: ahol játszott vagy játszik – Svédországtól Svájcon át Gambiáig. Mostanában ismét itthon. Mindig bárzongorista akart lenni. Elvégezte ugyan a Konzervatóriumot, de már közben is zongorázott a Jerevánban. Hogy milyen volt a jó bárzongorista? Tudnia kellett játszani a smúzt! Aztán évtizedek óta külföld. Milyen zenét szeret a finn, az angol, a svájci? Miért játszik hősünk másfél évtizede beteg embereknek is Svédországban? S mi az, ami csak itthon van, ami miatt gyakran jár haza játszani? – Hát persze, a smúz!