Klubrádió, október 24-i adás

Létrehozta: admin (2012. október 24. )
Utolsó hozzászóló: M. Ilona (2012. október 31. )
Az ötvenhatosok második nemzedéke mi vagyunk. Kortársaink a forradalom elítéltjeinek gyerekei. Hogyan nőttek fel közöttünk azok, akiknek szüleit megbélyegezték, és a nép ellenségeinek tekintették? Mi az ő személyes történetük? Mit gondolnak ma a politikáról? Hogyan változik az emlékezet kormányról kormányra, ki mire használja ma ’56-ot? Molnár Adrienne és Kőrösi Zsuzsa interjúk alapján dolgozták fel azoknak a gyerek- és felnőttkorát, akiknek az apját kivégezték vagy börtönbe zárták. Ma a Titokkal a lelkemben éltem című könyvük születéséről beszélnek, s megszólal a könyv két szereplője, Orbán György és Tihanyi László is.
Első rész, 9.38 perc
„Molnár Adrienne a gyóntatóm volt” – mondja Orbán György. És hozzáteszi: mindenkinek hasznos lenne ez a módszer. Egy értő hallgató előtt (f)elmondani az életet – nagy lehetőség, hogy utána bölcsebb, egészségesebb legyen az ember. „Persze mindenki más, az emberek különbözők” – ezt már a könyv szerzői teszik hozzá. Sokan nem nyílnak meg ilyen könnyen. Egyebek közt azért sem, mert előttük titkolták ’56-ot, titkolták elítélt apjuk szerepét – nem csoda, hogy ők is azt szokták meg: titkolni kell, amit tudnak. De más és más helyzetet teremtett a sokféle személyes történet. Nem volt mindegy, hogy az apát börtönbe zárták vagy kivégezték – esetleg úgy teltek el az évek, hogy a család semmit nem tudhatott róla.
Másodiki rész, 14.01 perc
A mi családunk szerencsés volt, mi tudtunk édesapámról – kezdi saját történetét a Győrben élő Tihanyi László. Apja tanár volt, aki az emberek unszolására állt fel a dobogóra, hogy elszavalja a Nemzeti dalt. Ez volt a bűne... „Édesanyám sietett, s majdnem mi is meg tudtuk hallgatni, de végül lekéstük – meséli emlékeit. Amelyek közül sok jó is van. Mert persze a rendszer a családnak sem kegyelmezett, eleinte Tihanyi László csak villanyszerelőnek tanulhatott, de a környezet, a közelebbi ismerősök gesztusai, segítsége, támogatása fontosabb, meghatározóbb volt.
Harmadik rész, 11.50 perc
Orbán György, akinek katonatiszt apja a forradalom alatt nemzetőrparancsnok lett, egy kis somogyi faluban töltötte gyermekkorát. A falu zárt, katolikus közössége, s az egyház védte, segítette át a családot a nehézségeken. A támogatásra szükség is volt, hiszen a rendszer már a középiskolát is elzárta a család elől. A Titokkal a lelkemben éltem című könyv két szerzője is a társadalmi szolidaritás példáiról mesél. Arról, hogy miközben a rezsim elszigetelni, láthatatlanná tenni igyekezett az elítéltek családját, a civilek, a környezet nagyon sokaknak segített. Meg lehet-e ma érteni, milyen is volt a kettős beszéd korszaka? Hogy ez a generáció hogyan tanulta meg, hol tilos, hol szabad, s hol kötelező személyes sorsukról beszélni? Hogyan működött a kádári ometra – a hallgatás törvénye?
Negyedik rész, 10.20 perc
1989-ben kimondatott: akiket elítéltek, akiket kivégeztek, azok többnyire nem bűnösök, hanem hősök voltak – mondja Molnár Adrienne és Kőrösi Zsuzsa. Hogy élték át gyermekeik a szerepek átírását? Azóta több mint két évtized telt el, de Orbán György szerint ma sem tisztább a kép, máig él a kádári elhallgatás és félretájékoztatás hatása. Szerinte az emberek kilencven százalékában ma is hamis, aránytalan kép él ’56-ról, s az abban résztvevőkről. Van, aki köztörvényeseknek hiszi őket ma is, de a másik véglet sem vezet messzire, amikor cukros, hamis mítoszok születnek a valóságos emberek és események helyett.