A Nagy Generáció rádióműsorai

Létrehozta: admin (2011. december 31. )
Utolsó hozzászóló: M. Ilona (2016. augusztus 21. )

Kedves barátunk!

A nagygeneracio.hu portált – a Klubrádióban

sugárzott műsorok archívumát kivéve –

bezártuk. Itt azonban a Nagy Generáció című

rádióműsor valamennyi adását megtaláljátok.

 

 

Mélykuti

Kedves Nagygenerációs társaink!

Ez a portál öt éven át volt egy beszélgetésre, információk megosztására alkalmas tág tér, amivel nagyon sokan éltetek. A honlap és a Klubrádióban sugárzott rádióműsor is azért született, mert elő akartam segíteni azt a szemléletváltást az 50+ generációval kapcsolatban, ami a világ nagy részében már végbement. Ma már a  közösségi oldalakon bőven van lehetőségünk egymással beszélgetni, ezért a honlap fórumoldalait megszüntettük, azokat a tartalmakat már nem tudjátok elérni.

   A rádióműsor több száz adásában beszélgettem pályájuk csúcsán állókkal, különleges sorsot megélt ismeretlenekkel, olyanokkal, akik megosztották velünk válsághelyzetük történetét. És beszélgettem újrakezdőkkel, akik – mint az más országokban szokásos –, 60 körül alapítottak új céget, vagy legalábbis kezdtek valami másba. A műsort 2016 augusztus végén befejeztem, de az elhangzott adásokat megőriztük, itt meghallgathatjátok, meg tudjátok osztani. Az archívum ezen a honlapon mindenki számára elérhető.

  Kedves megérkezett emberek! Tényleg hiszem: nemcsak múltunk, jövőnk is van! Az idősödő generáció helyével kapcsolatos téma mindig aktuális.

 

Mélykuti Ilona

Jelenleg elérhető honlapom: www.stressztelenul.hu

2016-os évad

2015-es évad

Létrehozta: admin (2015. január 07. )

2014-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2013-as évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2012-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2011-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )
Hozzászólások száma: 68 Összes hozzászólás megtekintése >
Keresés szakértői hozzászólásokra >
Hozzászóláshoz vagy új téma indításához kérjük jelentkezz be!
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!
M. Ilona
2014. 11. 03. 11:14:06
#link
Örülök Csemi, ha így gondolod.
Csemi
2014. 11. 03. 11:08:19
#link
Ilona, a fodrász és a kozmetikus viszont rokonszenves volt. Nem akartam meghallgatni, de hát épp ez volt műsoron ebédfőzés közben. Nem éreztem rajtuk azt, hogy lenéznék azokat, akik másképp gondolkoznak azzal kapcsolatban, hogy mire van szükségük, mire nem, inkább azt, hogy segíteni akarnak azoknak, akik eldöntötték, többet akarnak törődni külsejükkel, csak nem tudják annak a módját, miként kéne.
Előzmények
Csemi
2014. 09. 07. 22:37:00
#link
Igen, én is ezt mondtam. Nem nekem szólt. Felejtsem el! De valahogy mégis egy értékrendet tükröz. Ha meghallgattam, óhatatlan, hogy ne merüljön föl bennem a kérdés. Nem kifogásolom a témát, de kíváncsi lennék a többiek véleményére is.
Előzmények
M. Ilona
2014. 09. 07. 22:23:01
#link
Kedves Csemi! Több mint 120 adás készült eddig, és nem beszéltünk még a divatról. Az emberek különbözők, van, aki ezt hiányolta régóta. Nehéz mindenkinek megfelelni… valamikor szó lesz a sminkről és a kozmetikáról is, mert ezt is hiányolják. Szerencsére minden héten másról és másról lehet beszélni. Valamikor csak összejön. :)
Csemi
2014. 09. 07. 22:16:09
Módosítva: 2014. 09. 07. 22:16:09
#link
Na, beszéljünk akkor a divatról! (szeptember 3-i adás)

Kicsit zavarodott vagyok. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a műsor nem nekem szólt. Van ilyen, nem kell törődni vele, miért szólna minden műsor nekem. De ahogy írtam, megzavart némiképp. Most akkor velem nem stimmel valami, vagy azért normális vagyok én is, és örüljek inkább neki, hogy nem köt le annyit időmből energiámból ez a téma, mint amennyit a műsor szerint sokakéból, hiszen annyi dolog van az életben, aminek örülni lehet, és gond is van azért bőven, minek még ebben is találni.

Sosem tartoztam azok közé, akik havi 2-3 új ruhát vettek, ahogy ez sokaknál a norma az adás szerint, nem izgatott, hogy márkásak-e a cuccok, hogy mik a divatszínek, mint ahogy az sem, hogy milyen színű rúzs áll jól nekem, mert utoljára óvodás kormban rúzsoztam ki a szám. Ezt úgy mondom, hogy ha nagyon akarnám, még költhetnék is az öltözködésre többet. A Nagy Generáció hallgatói nem mind ilyenek.

Akkor én most slampos lennék? Jobb, ha nem is megyek emberek közé? Akkor én ne is érezzem magam nőnek?

Kicsit arra emlékeztet az egész helyzet, mint amikor jó 30 éve a kórházban egy szobatársam azt fejtegette, hogy ápolt nő szőrteleníti a lábát. Ez most vajon nekem szól, vagy csak fecseg össze-vissza, és tényleg nincs jobb dolga ilyesmiről beszélgetni szülés után?

Na, én is szeretem jól érezni magam a bőrömben, úgy felöltözni, hogy a tükörbe is belenézhessek, de ennyire nem központi téma ez számomra. Igaz, sosem volt olyan a munkám, hogy reprezentálnom kelljen, meg is őrültem volna kosztümben és tűsarkúban egész nap. Munkatársnőim többsége is így volt ezzel, volt persze mindig, aki divatozott, de nem ez volt a norma.

És akkor most itt ez a műsor. Szóval, most akkor én nem vagyok normális, vagy a téma túlhangsúlyozott?
M. Ilona
2014. 07. 05. 18:59:17
#link
Sajnos nem tudom, mire gondolsz. Ez valószínüleg annak a tanulócsoportnak az oldala, akik részt vettek a beszélgetésben. De kérdezz rá Dóra facebook oldalán.
Gemini23
2014. 07. 05. 16:06:07
#link
Kalauz Dóra említette, hogy a facebookon van egy zártkör, ahol,
- ha jól értettem,- tanítják és tanulnak angolt. Lehet tudni ennek a zárt körnek a nevét? Előre is köszönöm :)
M. Ilona
2014. 06. 05. 08:55:59
#link
Egyébként itt a honlapon, ahogy látod, megtalálod az eddig elhangzott összes műsort, taralommal. Ami érdekel, meg tudod hallgatni.
M. Ilona
2014. 06. 04. 21:55:55
#link
Kedves Macskusz! Remélem, nem fogsz csalódni!
macskusz
2014. 06. 04. 15:44:01
#link
Ezt a műsort soha többé nem hagyom ki! Jó nyugdíjasnak lenni, mert olyan műsorokhoz is hozzá lehet "férni", mint a "Nagy generáció"! Érdekes, hasznos, tanulságos, szórakoztató. Köszönöm!
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!