A Nagy Generáció rádióműsorai

Létrehozta: admin (2011. december 31. )
Utolsó hozzászóló: M. Ilona (2016. augusztus 21. )

Kedves barátunk!

A nagygeneracio.hu portált – a Klubrádióban

sugárzott műsorok archívumát kivéve –

bezártuk. Itt azonban a Nagy Generáció című

rádióműsor valamennyi adását megtaláljátok.

 

 

Mélykuti

Kedves Nagygenerációs társaink!

Ez a portál öt éven át volt egy beszélgetésre, információk megosztására alkalmas tág tér, amivel nagyon sokan éltetek. A honlap és a Klubrádióban sugárzott rádióműsor is azért született, mert elő akartam segíteni azt a szemléletváltást az 50+ generációval kapcsolatban, ami a világ nagy részében már végbement. Ma már a  közösségi oldalakon bőven van lehetőségünk egymással beszélgetni, ezért a honlap fórumoldalait megszüntettük, azokat a tartalmakat már nem tudjátok elérni.

   A rádióműsor több száz adásában beszélgettem pályájuk csúcsán állókkal, különleges sorsot megélt ismeretlenekkel, olyanokkal, akik megosztották velünk válsághelyzetük történetét. És beszélgettem újrakezdőkkel, akik – mint az más országokban szokásos –, 60 körül alapítottak új céget, vagy legalábbis kezdtek valami másba. A műsort 2016 augusztus végén befejeztem, de az elhangzott adásokat megőriztük, itt meghallgathatjátok, meg tudjátok osztani. Az archívum ezen a honlapon mindenki számára elérhető.

  Kedves megérkezett emberek! Tényleg hiszem: nemcsak múltunk, jövőnk is van! Az idősödő generáció helyével kapcsolatos téma mindig aktuális.

 

Mélykuti Ilona

Jelenleg elérhető honlapom: www.stressztelenul.hu

2016-os évad

2015-es évad

Létrehozta: admin (2015. január 07. )

2014-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2013-as évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2012-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2011-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )
Hozzászólások száma: 68 Összes hozzászólás megtekintése >
Keresés szakértői hozzászólásokra >
Hozzászóláshoz vagy új téma indításához kérjük jelentkezz be!
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!
2015. 08. 23. 12:38:51
#link
Nem vagyok egy net-zseni, sajnos a facebookon nem sikerült kiderítenem, hogy a menekülteken segítő adományokat, ha a TESCO-ban rendelek, hova kell küldeni. Kérlek írjátok meg nekem. Köszönöm.
Csemi
2015. 05. 15. 14:29:57
#link
Köszi. A facebook-tól távoltartom magam, de írtam.
2015. 05. 12. 06:02:30
#link
Kedves Csemi! Írj a szocsoma@gmail.com-ra vagy a facebook-on keresd őket. Hogy mi az ócskaság, azt szerintem mi nem is tudjuk. 1500 forintért lehet hatalmas csomagot küldeni, címet ők adnak. Vagy van érden egy raktár, ahol gyűjtenek. Most éppen a Marczibányi 6-ban van gyűjtés. A facebook-on kiderül, mi mindenre van szükség. Néha 1-2 ezer forint is segít.
Jóhírhozó
Férfi
2015. 05. 11. 10:09:26
#link
Bolgár Gyuri műsorában az egyik hozzászóló elmondta, hogy a SZOCSOMA beszélgetést hallgatva elsírta magát. Sajnos itt tartunk.Hála Istennek egyre több ilyen szerveződés alakul.
Csemi
2015. 05. 11. 10:04:21
#link
Május 6-i adás, Kiss Anikóval. Nem lett jó kedvem tőle. Meg tudod adni azt az e-mail címet? Vannak fölös dolgaink, amiket csak kerülgetünk. Kidobni nem akarjuk, ha tudnánk, hogy valaki használni tudja még, szívesen megválnánk tőlük. De ezzel kapcsolatban is vannak kételyeim: ilyen ócskaságokat adni? És hogy juttatom el? Lehet, hogy ha a szállítási költséget megkapnák, azzal többre mennének...
fecorno
Férfi
2015. 04. 12. 10:49:20
#link
No nem magát Saddamot hanem testvére gyerekét no meg több irakit akik jelenleg is zenélnek vagy zeneiskolájuk van. Persze nem Irakban.
M. Ilona
2015. 04. 11. 17:17:45
#link
Tanította?
fecorno
Férfi
2015. 04. 11. 08:05:10
#link
Kedves Ilona
Remek dolog, hogy ilyennel is foglalkozik, mint a zenetanítás.
Ha érdekli elmondom, hogy miként lehet Saddam tanára lenni.
Tisztelettel
M. Ilona
2015. 04. 09. 17:01:53
#link
kedves fecono! Köszönöm Eszter nevében is! Ez a bagdadi szolfézstanítás is sorra kerülhet! :) Ön is zenetanár?
fecorno
Férfi
2015. 04. 09. 11:30:57
#link
Remek volt a Kokas Klára riport.
Autóban hallgattam s nem tudtam kiszállni mikor megérkeztem.
Szintén beszéltem Klárával sokmindenről, s csak nevetett mikor mondtam neki, hogy Bagdadban tanítottam szolfézst....
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!