02.04-i adás Mező Róbert rehabilitációs főorvossal és Horváth Miklóssal, aki internetes lexikont ír
Létrehozta: admin (2015. február 04. )Utolsó hozzászóló: admin (2015. február 04. )
A második részben egy olyan ember jön, aki passzióból internetes lexikont ír. A tizenöt éves munka eredménye több mint tízezer címszó és több mint öt millió látogatón. Hogyan kinek és miért tölti szabadidejének nagy részét ezzel Horváth Miklós?
Igaz-e, hogy aki sokat ül, az rövidebb ideig él? – kérdezi először Mélykuti Ilona a Jahn Ferenc kórház ortopéd- és rehabilitációs főorvosát. – Igen, mert akkor a vesénk, bélrendszerünk, keringési- és idegrendszerünk kevésbé működik. Amióta felegyenesedtünk, szervezetünk ehhez a tartáshoz alkalmazkodott – mondja Mező Róbert. Igazából ez az egyetlen dolog, amelyben tényleg alkalmazkodtunk már a felegyenesedett tartáshoz – teszi hozzá –, hiszen az izületeink, csontrendszerünk számára a két lábon járás nem ideális. De persze a napi sok óra ülés – főleg a monitor előtt – mindenképpen átok, ami ellen (már a kényszertartás kínjai ellen) viszont tehetünk, ha legalább óránként felállunk, s megmozgatjuk a nyakunkat. Mindez persze nem az alapszolgáltatós Mező doktor osztályán, hanem csak a bónusz. Ott tényleg komoly rehabilitáció folyik – ráadásul a betegek szerint jó hangulatban. Hogy ezt hogyan lehet elérni egy széteső egészségügyben? Erről is beszél a főorvos.
Fiatalabbak-középkorúak-isdősek: milyen az életkori megoszlás egy rehabilitációs osztályon? Miért van ott egy kicsit több nő, mint férfi? Mi is a dolga egy ilyen osztálynak? Miért teremt hatalmas társadalmi értéket akkor is, ha sok beteget már nem tud visszajuttatni a munkaerőpiacra? A rehabilitáció mekkora hányada folyik a kórházban, s mekkora otthon? Mekkora szerepe van a gyógyulásban a környezetnek, a jó példát mutató betegtársnak? És mekkora szerepe van magának a betegnek, akinek át kell élnie helyzetét, s egy új életmód mellett kell elhatároznia magát.
15 éve dolgozik rajta, tíz éve olvasható, és eddig öt millióan látták a kb 10.700 szócikket: Ez a Világ működése című internetes lexikon. Eredetileg a gyereknek készül, kedvcsinálónak, de inkább Horváth Miklós kapott kedvet az íráshoz-szerkesztéshez. Akkoriban egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott (innen a számítógépes ismeretek), de az eredetileg vegyészként végzett szerző az évek alatt alaposan belerágta magát a fizika, kémia csillagászat rejtelmeibe. Mennyire tudja a szerző, hogy kik olvassák? Hogyan találják meg a lexikont az olvasók? Miért egyedül csinálja a szerző ezt a jellegzetesen csoport-műfajt? Milyen a viszonya a Wikipédiával? Mennyi idejét viszi el ez a nemes hobbi? Hogyan válogatja témáit?
02.04. négy
A szerző (saját véleménye szerint) épp úgy él, mint mások. Na jó: egyedül, vagyis senkitől nem kap szemrehányást, hogy mennyi idejét fordítja szépen cseperedő lexikonjára. De ő is vacsorázik, moziba jár, könyvet olvas – vagyis nem valamiféle megszállott remete, akit csak ez érdekel a világból. Akkor és annyit dolgozik rajta, amikor és amennyit akar, és fontos neki, hogy tudja: hasznos dolgot csinál.
Humor a tudományban, a Hammond orgona, a Világegyetem méretei, a kondenzációs kazán – szócikkek az elmúlt hetek terméséből. Miért pont ezek? Hogy lehet megtalálni, mi is van az oldalon? Miről írnak az olvasók, s meddig írja még a lexikont ajándékként a világnak Horváth Miklós?