A Nagy Generáció rádióműsorai

Létrehozta: admin (2011. december 31. )
Utolsó hozzászóló: M. Ilona (2016. augusztus 21. )

Kedves barátunk!

A nagygeneracio.hu portált – a Klubrádióban

sugárzott műsorok archívumát kivéve –

bezártuk. Itt azonban a Nagy Generáció című

rádióműsor valamennyi adását megtaláljátok.

 

 

Mélykuti

Kedves Nagygenerációs társaink!

Ez a portál öt éven át volt egy beszélgetésre, információk megosztására alkalmas tág tér, amivel nagyon sokan éltetek. A honlap és a Klubrádióban sugárzott rádióműsor is azért született, mert elő akartam segíteni azt a szemléletváltást az 50+ generációval kapcsolatban, ami a világ nagy részében már végbement. Ma már a  közösségi oldalakon bőven van lehetőségünk egymással beszélgetni, ezért a honlap fórumoldalait megszüntettük, azokat a tartalmakat már nem tudjátok elérni.

   A rádióműsor több száz adásában beszélgettem pályájuk csúcsán állókkal, különleges sorsot megélt ismeretlenekkel, olyanokkal, akik megosztották velünk válsághelyzetük történetét. És beszélgettem újrakezdőkkel, akik – mint az más országokban szokásos –, 60 körül alapítottak új céget, vagy legalábbis kezdtek valami másba. A műsort 2016 augusztus végén befejeztem, de az elhangzott adásokat megőriztük, itt meghallgathatjátok, meg tudjátok osztani. Az archívum ezen a honlapon mindenki számára elérhető.

  Kedves megérkezett emberek! Tényleg hiszem: nemcsak múltunk, jövőnk is van! Az idősödő generáció helyével kapcsolatos téma mindig aktuális.

 

Mélykuti Ilona

Jelenleg elérhető honlapom: www.stressztelenul.hu

2016-os évad

2015-es évad

Létrehozta: admin (2015. január 07. )

2014-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2013-as évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2012-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2011-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )
Hozzászólások száma: 68 Összes hozzászólás megtekintése >
Keresés szakértői hozzászólásokra >
Hozzászóláshoz vagy új téma indításához kérjük jelentkezz be!
 1  2  3  4  5  6    lapozás vissza >
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!
M. Ilona
2016. 08. 21. 19:24:19
#link
Átadom! :)
2016. 08. 21. 19:20:41
#link
Hallottam délelőtt a Poór Marával és Zalavári Bélával készített interjút. Tiszteletet érdemlő a kitartásuk, szorgalmuk, a tehetségük. Jól esik hallani, hogy ilyen elhivatott emberek is vannak!
M. Ilona
2016. 01. 02. 17:27:59
#link
Köszönjük faroeva, továbbítpm Ritának.
2016. 01. 01. 18:01:32
#link
Hallottam a Tallós Ritával készült beszélgetést a rádióban. Nagyon rokonszenves színésznő. Megharcolt a nehézségekkel, és örülök, hogy az élete pozitív irányt vett. Nagyon megragadott, amikor elmondta, hogy az ellaposodott, tönkrement kapcsolatok húzása-vonása húsz évet vettek el az életéből. Sokan vannak, akik szintén valami csodában, a másik megváltozásában reménykednek, és csak szenvednek a meglévő kapcsolatban. Valóban: időben kell lépni, az élet nagyon rövid.
Csemi
2015. 11. 09. 12:30:32
#link
Kösz, az előadás érdekelne. Nekem nincs semmilyen véleményem, ezért a személyes beszélgetésnek nem látom sok értelmét. Csak hát úgy gondoltam, hogy amilyen indokokat hallottam katolikus részről, az alapján szinte az egész magyar népmesekincstől tiltani kéne a gyerekeket, ami szerintem hülyeség. (Más kérdés, hogy én féltem a boszorkányos meséktől, ezért nem is engedtem, hogy nekem ilyeneket meséljenek.) Szóval, engem váratlanul ért, hogy ő valami olyasmit mondott, hogy a Harry Potterrel azért vigyázni kell, miközben elismerte, hogy ez a könyv valóban olvasásra ösztönzi a gyerekeket.
M. Ilona
2015. 11. 09. 11:31:51
#link
A család nem járult hozzá az eredeti nevek használatához a könyvben. Ha szeretnéd, megkérdezem tőle, hogy tudtok-e beszélni, vagy fog-e a közeljövőben ezzel kapcsolatos előadást tartani valahol.
Csemi
2015. 11. 09. 11:15:16
Módosítva: 2015. 11. 09. 11:15:16
#link
Igen, egy magánvéleményt sejtetett, de egy különös, ellentmondásos magánvéleményt, ami valószínűleg nem áll be egyik szélsőség mögé sem. Ráadásul úgy gondolom, hogy ez a magánvélemény olyan személyé, akire érdemes odafigyelni, és már azért is megalapozottabb lehet az átlagnál, mert egy pszichiátertől jön.
Szóval, engem kifejeztten az ő álláspontja érdekelne. Kár, hogy nem beszélt erről többet, de persze elég szűk volt az idő, szívesen hallgattam volna tovább is a riportot. Nekem fura volt a Judit(?) - Éva név is, először töprengtem, hogy most vajon ugyanarról a személyről van-e szó, de végül világossá vált, hogy igen. Persze volt nekem Mariann nevű osztálytársam, akit mindenki Áginak hívott, így azért nem olyan különös ez a dolog.
M. Ilona
2015. 11. 09. 10:43:14
#link
Kedves Csemi! Az interjúban Marton-Dévényi Éva a magánvéleményét mondta el. Ha úgy érzed, hogy ez kérdéseket ébresztett benned, javaslom, nézz utána. Biztosan minket is érdekel, hogy milyen kritikai, szakértői vélemények jelentek meg a Harry Potter kapcsán.
Csemi
2015. 11. 09. 10:15:21
#link
Kismama sárga csillaggal...

Érdekes volt az egész riport, nekem a szemem -bocsánat, fülem- mégis egy apróságon akadt meg, és nagyon örülnék, ha valahogy erre a Klubrádió rákérdezne egy másik riportban. Volt pár fura mondat a Harry Potterről, ennek a kifejtése érdekelne részletesebben, ha jól értem, egy szakembertől.

Elég ellentmondásos pár mondat volt, ami egyrészt azt mondja, hogy ez a könyv végre olvasásra ösztönzi a gyerekeket, másrészt meg nem nevezi egyértelműen pozitívnak a hatását, és ez a vélemény némiképp összecseng a katolikus véleménnyel, amit persze csak felületesen ismerek, de túlzásnak tartottam.

Az igazság az, hogy nem voltam képes elolvasni a Harry Pottert, az első könyv feléig jutottam, és dög unalmasnak találtam, és mivel semmi közöm az ifjúság neveléséhez, úgy gondoltam, hogy feladom, hogy saját véleményt formáljak, nem szenvedek a könyvvel tovább.

Szóval, érdekelne az a - nekem úgy tűnt a riportból - nagyon átgondolt vélemény.
M. Ilona
2015. 08. 23. 12:41:54
#link
Iratkozz be légy szíves a "Segítsünk együtt a menekülteknek" csoportba a Facebook-on, ott megadnak minden tájékoztatást.
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!
 1  2  3  4  5  6    lapozás vissza >