Klubrádió, június 27-i adás
Létrehozta: admin (2012. június 28. )Utolsó hozzászóló: Oszi52 (2012. június 28. )
Friss hír, hogy a Fidesz frakciója azt kéri a kormánytól, hogy jelentős kedvezménnyel támogassa néhány csoport – köztük az 55 év fölöttiek – foglalkoztatását. A részleteket a frakcióvezető, Rogán Antal mondja el. És mit várnak a munkaadók? Lát-e lehetőséget a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára arra, hogy érdemi stratégia szülessen az 50+ munkanélküliség enyhítésére?
A pszichológust arról kérdezzük ma, hogy miért lenne nagyon fontos, hogy a munkájukat elvesztő középkorúak szakembertől kérjenek lelki segítséget – és hogy szerinte miért nem teszik ezt.
A műsor második felében arról hallhatnak, hogy a minden napi sport – még ha csak 50 felett kezdi is az ember – segít kivédeni szinte az összes civilizációs betegséget. Ezt bizonygatja majd saját példájával a szuper-triatlonista Iron Man, a Vasember (hétköznap Kocsár László szakedző), és erről beszél majd a Magyar Szenior Úszók Szövetségének elnöke, Csaba László is, aki beszámol a szép magyar sikereket is hozó szenior úszók világbajnokságáról, amit nemrégiben tartottak Riccionéban.

Első rész, 14.51 perc
A műsor első része az ötven fölöttiek foglalkoztatásáról szól. A VOSZ elnöke, Dávid Ferenc kezdi, aki arról beszél, hogy bár az idősek foglalkoztatása egész Európában gond, nálunk különösen nehézzé teszi a rengeteg képzetlen fiatal (akik szintén nem találnak munkát), valamint hogy ez a korosztály nagyon népes: közel háromszor annyian születtek a Ratkó korszakban, mint ma. És akkor a recesszió mindent bénító hatásáról még nem is beszéltünk.
A Fidesz frakcióvezetője a napokban jelentette be, hogy a frakció azt kéri a kormánytól, hogy jelentős kedvezményekkel javítsa több korcsoport munkához jutásának feltételeit – ezek között vannak az 55 év fölöttiek. Bár Rogán Antal konkrét számokat csak hétfőre ígért, műsorunkban elmondta, hogy most tényleg jelentős változásokat akarnak, s tudják, ehhez jelentős kedvezményeket kell adni a munkaadóknak.

Második rész, 8.51 perc

Harmadik rész, 12.10

Negyedik rész, 10.05 perc

Kösz, Renee! Nem nézem meg....
Szemet gyönyörködtető, lelket felkavaró ez a clip....
Köszönöm az érdeklődést, örülök, hogy megismerhete...
Üdv,
szívesen megtanulnék tarokkozni, csatlakozné...
Rettenetesen gyenge előadás, senkinek sem ajánlom....