A Nagy Generáció rádióműsorai

Létrehozta: admin (2011. december 31. )
Utolsó hozzászóló: M. Ilona (2016. augusztus 21. )

Kedves barátunk!

A nagygeneracio.hu portált – a Klubrádióban

sugárzott műsorok archívumát kivéve –

bezártuk. Itt azonban a Nagy Generáció című

rádióműsor valamennyi adását megtaláljátok.

 

 

Mélykuti

Kedves Nagygenerációs társaink!

Ez a portál öt éven át volt egy beszélgetésre, információk megosztására alkalmas tág tér, amivel nagyon sokan éltetek. A honlap és a Klubrádióban sugárzott rádióműsor is azért született, mert elő akartam segíteni azt a szemléletváltást az 50+ generációval kapcsolatban, ami a világ nagy részében már végbement. Ma már a  közösségi oldalakon bőven van lehetőségünk egymással beszélgetni, ezért a honlap fórumoldalait megszüntettük, azokat a tartalmakat már nem tudjátok elérni.

   A rádióműsor több száz adásában beszélgettem pályájuk csúcsán állókkal, különleges sorsot megélt ismeretlenekkel, olyanokkal, akik megosztották velünk válsághelyzetük történetét. És beszélgettem újrakezdőkkel, akik – mint az más országokban szokásos –, 60 körül alapítottak új céget, vagy legalábbis kezdtek valami másba. A műsort 2016 augusztus végén befejeztem, de az elhangzott adásokat megőriztük, itt meghallgathatjátok, meg tudjátok osztani. Az archívum ezen a honlapon mindenki számára elérhető.

  Kedves megérkezett emberek! Tényleg hiszem: nemcsak múltunk, jövőnk is van! Az idősödő generáció helyével kapcsolatos téma mindig aktuális.

 

Mélykuti Ilona

Jelenleg elérhető honlapom: www.stressztelenul.hu

2016-os évad

2015-es évad

Létrehozta: admin (2015. január 07. )

2014-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2013-as évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2012-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )

2011-es évad

Létrehozta: admin (2014. január 27. )
Hozzászólások száma: 68 Összes hozzászólás megtekintése >
Keresés szakértői hozzászólásokra >
Hozzászóláshoz vagy új téma indításához kérjük jelentkezz be!
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!
Jóhírhozó
Férfi
2014. 01. 26. 18:56:58
#link
Évekkel ezelőtt ellopták az autómat. Az ünnepek előtt betörtek. A mostani műsor is elgondolkoztatott, hogyan viszonyulok tárgyaimhoz. Lehet, hogy radikális változtatásra van szükségem?
Buci
2014. 01. 26. 16:26:01
#link
Tervezi mostanában valaki, hogy kisebb lakásba költözik? Vagy beljebb a városba, vagy pont fordítva? Aki vidékre költözött a városból idősebb korára, nem bánta meg? Érdekelne!
admin
2013. 12. 28. 22:06:19
#link
A Pethes Máriával készült beszélgetéshez egy barátnője képeket válogatott és feltette a youtube-ra. Itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=siyiig2u6Gs&feature=youtu.be
M. Ilona
2013. 12. 11. 11:25:47
Módosítva: 2013. 12. 11. 11:25:47
#link
Gondoltam, hogy véletlen volt. :) Úgy tudom, január elején szervez D.Béla egy csoportot, legalábbis ezt írta mailen.
Csemi
2013. 12. 11. 11:23:29
#link
Kösz, meg fogom kérdezni, e-mailben. A facebook-on elvi okokból nem vagyok fenn. Közben égnek állt a hajam, ahogy saját hozzászólásom újraolvastam, de gyorsan ki is javítottam az elképesztő helyesírási hibát, talán nem idézném itt.
M. Ilona
2013. 12. 11. 11:16:26
#link
Csemi, szerintem kédezz egyenesen Dobrotka Bélától. http://www.esesekiskolaja.hu . Ott találsz hozzá e-mail címet és szerintem telefonszámot. Van facebook oldaluk, nem tudom, mennyire használod, de az is járható út. Üdv.
Csemi
2013. 12. 11. 11:02:30
Módosítva: 2013. 12. 11. 11:02:30
#link
A 2013. dec. 4-i adással kapcsolatban kérdeznék, és örülnék neki, ha tudnátok választ kapni rá Dobrotka Bélától.
Szinte elhiszem, amit mond, hogy az esés megtanulható, és ezzel a súlyos következmények általában megelőzhetők. Ami kételyem van, az az, hogy mennyire igaz ez akkor, ha az embernek itt fáj, meg ott fáj már valamije, ami egy kor után sajnos már elég gyakori. Úgy képzelem, hogy egy épp meglévő -- adott esetben csak gyenge -- fájdalom megakadályozza az embert abban, hogy a tanultakat ösztönösen alkalmazza.
M. Ilona
2013. 11. 27. 14:55:39
Módosítva: 2013. 11. 27. 14:55:39
#link
kedves JÓhírhozó, nagyon örülök, de nem győzőm hangsúlyozni, hogy minden műsort meg tudsz hallgatni a honlapon, sőt, most már le is tudod tölteni!
Jóhírhozó
Férfi
2013. 11. 26. 23:11:32
#link
Lekéstem a buszt, amikor hallgattam a meseterápiás adást. Egy régi-új világot nyitott ki számomra. A Libry-ben meg is találtam.
admin
2013. 10. 28. 21:48:00
#link
Kedves Svejk és többiek: A 23-i adás ismétlés volt, elnézést, hogy nem írtam előbb. Meghallgatható az alábbi linken.
Kattints ide a link megtekintéséhez
Frissítés - kattints ide a hozzászólások frissítéséhez!